
IDE KATTINTVA érhető el!
CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokor
OTTHONDesign
Találkozzunk jövőre is!
2023. ÁPRILIS 10-14.
Az OTTHONDesign meghatározó része a CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokornak, mely a közép-kelet európai régió kiemelkedő építőipari, épületgépészeti és lakberendezési fóruma, ahol idén mintegy 500 kiállító mutatta be újdonságait. A kiállítói kínálat megtekintése mellett számos szakmai konferencián, bemutatón, előadáson vehetett részt az a több mint 30.000 érdeklődő, akik a kiállítási csokor ideje alatt kilátogattak a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.
Az első napon ünnepélyes megnyitó keretében Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédet mondott Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára. A megnyitó keretében kerültek átadásra a CONSTRUMA és HUNGAROTHERM Díjak.
A OtthonDesign kiállítás központjában a fenntarthatóság és az energiahatékonyság állt, mely egyben a kísérőesemények, szakmai programok gerincét is adta. Sok érdeklődőt vonzott a Lakberendezők Országos Szövetségének lakásbelsőt imitáló enteriőre, amelyben a látogatók megtekinthették a legújabb lakberendezési megoldásokat, színeket, stílusokat. A DESIGNMátrix, egy 100 négyzetméteres installáció volt,amelyben a tervezők bemutatták az aktuális újdonságokat.
Visszajelzések alapján sikeres volt, magas részvétellel a FABUNIO – Magyar Bútor és Faipari Szövetség által szervezett konferencia, az immár hagyományos WOODLIKE Workshop, valamint az Ezer színű fa című kiállítás, melynek célja a hazai kortárs tervezők által készített fatárgyak bemutatása volt a tágabb nagyközönség és a faiparos szakma számára. A Magyar Design standot és a Kőfaragó Ipartestület konferenciáját, kőfaragó bemutatóját szintén nagy érdeklődés övezte.

A CONSTRUMA és HUNGAROTHERM kiállítások fókuszában a jövő építőipari kihívásai – szintén az energiahatékonyság, az energiatakarékos otthonok és a fenntarthatóság – álltak. Kiemelt téma volt a minőség és az új generációk érdeklődésének felkeltése az építőipari szakmák iránt. Nagy érdeklődés kísérte a 15. alkalommal megrendezett Szolár Konferenciát és Solar Race-t, a napelem kivitelező szakemberek versenyét. Kiemelt eseményei voltak a kiállítási csokornak a Magyar Építész Kamara, valamint a Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara továbbképzései, a Tetős Szakemberek Találkozója, és a kiállítási csokor egyik fő szakmai partnere, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége által rendezett konferencia.
A Magyar Mérnöki Kamara energetikai tanácsadása, a Budapesti Építész Kamara konferenciája és az Open Stúdió keretében bemutatkozó építészirodák tovább színesítették a kiállítási csokor programkínálatát.

OTTHONDesign 11. OTTHONTEREMTÉSI SZAKKIÁLLÍTÁS
A LAKBERENDEZÉS LEGÚJABB TRENDJEI
A CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokor meghatározó kiállításán a konyhatechnológiától a fürdőszobán át a nappaliig minden megjelenik, ami a lakásbelső kialakításához szükséges lehet.
A kiállítást 2023-ban is tematizáltan, főbb témakörökre bontva helyezzük el:
Konyha: konyhabútor, konyhatechnológia
Fürdőszoba: szaniter, hidegburkolat & wellness
Bútor, melegburkolat, lakásvilágítás, kandalló, Lakberendezés & Design
A tematizált elrendezés segíti a látogatók tájékozódását és kísérő programjaiban is több lehetőséget kínál.
A kiállítás fókuszában a fenntarthatóság és energiahatékonyság áll, ami ma már elsődleges szempont otthonunk kialakítása során. Az energiatakarékos berendezések, fényforrások, fűtési megoldások, okos otthonok mellett sokat tehetünk ezért a megfelelő belső tér kialakításával is.
Az OTTHONDesign nagy hangsúlyt fektet mind a lakberendezési trendek, mind a hazai design kultúra bemutatására. A Lakberendezők Országos Szövetségének közreműködésével minden évben rendkívül impozáns, lakásbelsőt imitáló enteriőrben tekinthetik meg a látogatók a legújabb lakberendezési megoldásokat, színeket, stílusokat.
A MAGYAR DESIGN stand kiállítási anyaga pedig egy teljes év designterméséből áll össze, számos alkotás itt debütál. Minden évben több tucat designernek ad lehetőséget a stand a bemutatkozásra, ezáltal pedig lehetőséget teremtve a hazai design kultúra fejlesztésére is.
A kiállítás szakmai részét erősíti a FABUNIO – Magyar Fa- és Bútoripari Szövetség által szervezett konferencia és egyéb szakmai program, bemutató is, melyen keresztül a hazai bútorgyártás, bútortervezés és képzés is figyelmet kap.
A Kőfaragók és Műkőkészítők Vállakozók Országos Ipartestülete részvétele és gyakorlati bemutatója mellett minden alkalommal szakmai konferenciával is csatlakozik a rendezvényhez.